Mi is a verőértágulat?
A verőér helyi tágulata az érfal valamennyi rétegének tágulata, kiboltosodása. Az elváltozás neve: aneurizma, mely sokáig tünetmentes lehet, később szövődményeket okozva hívja fel magára a figyelmet. Ritkább az alsó végtagon, ahol embolizálhatja az alsó érszakaszokat vagy trombózist okozhat. Azokban az esetekben, amelyekben a verőerek betegség – elsősorban az érelmeszesedés -, vagy sérülés miatt elvékonyodnak, faluk nem tud ellenállni a belső nyomásnak, az ér eltér eredeti alakjától és kitágul.
Hogy néz ki a verőértágulat?
A verőértágulat alakja és nagysága sokféle lehet. Van, amikor az egész körfogatra kiterjed, s van, amikor csak zsákszerű kidudorodások láthatók az érfalon. A kisebb ereken előfordulnak többszörös tágulatok is, akár gyöngyszerűen is elhelyezkedhetnek. Az aorta íve olyannyira kitágulhat, hogy a mellkas bőre alatt kitapinthatóvá válik.
Hol fordul elő a verőértágulat?
Az elváltozás leginkább az aorta mellkasi és hasi szakaszán jelentkezik. A hasi verőértágulatok 95%-ának előidézője az aortaszakasz meszes elváltozása. A mellkasi szakasz verőértágulatát az érelmeszesedésen kívül sérülések, degeneratív elváltozások és gyulladásos folyamatok is kiválthatják. Az agyi verőértágulatok oka rendszerint veleszületett elváltozás.
Milyen tünetekkel jár a verőértágulat?
A verőértágulatok felénél semmilyen tünet nem tapasztalható. Ezek a kisebb verőértágulatok rendszerint nem igényelnek kezelést. A többi esetben többféle tünet is megjelenik:
- légzési vagy nyelési panaszok,
- mellkasi vagy hasi nyomásérzet,
- fájdalom a hasban, a mellkasban,
- keringés-összeomlás,
- hangszalag-elváltozások.
A 4-5 cm-nél nagyobb átmérőjű verőértágulatokat műtéttel eltávolítják. Ilyenkor a kiboltosodott artériaszakaszt kivágják, és érprotézissel – ami lehet saját érdarab vagy műanyag – helyettesítik. Elsősorban a mellkasi műtéteknél kell mérlegelni, hogy a tágulat vagy a műtét jár-e nagyobb kockázattal.
Gyógyszeres kezelésre jelenleg nincs mód. A kivizsgálás vér- és vérzsírszint alapján történik. Ezt egészíti ki az ultrahang-, a komputertomográfiás esetleg az arteriográfiás vizsgálat.
Megelőzés vagy gyógyszeres kezelés?
A verőértágulat megelőzését elősegítheti az egészséges életvitel. Akinek érelmeszesedése van az egyértelműen veszélyeztetett. A dohányzás, a túlsúly erős rizikót jelent. A magas vérnyomást pedig akár gyógyszeresen akár más módon az ajánlott értékhatár alatt kell tartani. A rendszeres testmozgás javítja esélyeinket e betegség megelőzésében.
Amikor viszont már kialakult a tágulat az nem befolyásolható a kedvező irányba. A verőértágulat bizonyos esetekben súlyos panaszokat okozhat. Ha felfekszik a környező szervekre, azokat nyomja és akár éles fájdalom is jelentkezhet. A hasi tünetek könnyen összetéveszthetőek a vakbélgyulladással vagy a vesebántalmakkal.
A verőértágulat falán vérrögösödés alakulhat ki, s a vérrög leszakadása embóliát, trombózist okozhat. A tágulat falának átszakadása életveszélyes vérzést, vagy halált okozhat, különösen, ha egy nagyér tágulata reped meg. A vérzés azonnali orvosi beavatkozást igényel.
Tisztázatlan eredetű hasi vagy mellkasi fájdalom, erős nyomásérzet esetén orvosi kivizsgálásra van szükség.
__________________________________________________________________________
Iratkozz fel ingyenes hírlevelünkre, és töltsd le:

a Receptek SZÍV-esen című receptgyűjteményt, melyben egészséges szívbarát recepteket találsz
egy praktikus VÉRNYOMÁSnapló-t, melybe feljegyezheted, mikor mennyi volt a vérnyomásod,
az S.O.S. ha baj van című pdf dokumentumot!
Miután megadtad nevedet, e-mail címedet azonnal megkapod az ajándékok letöltéséhez szükséges linket e-mailben!
Adataidat bizalmasan kezelem és semmilyen körülmények közt sem bocsátom harmadik
fél rendelkezésére! Ha szeretnéd, bármikor kijelentkezhetsz a listáról!
Vérnyomás problémák |
Szelíd gyógymódokTermészetgyógyászati módszerek Vérnyomáscsökkentő gyógynövények Menü |
ÉletmódváltásVérnyomásregeneráló |





